esküvő

3 min read

Székely ruhás esküvő

Július végén polgári esküvőt fotóztam Tatán. Ez az alkalom több szempontból is különleges volt számomra: egyrészt a helyszín miatt –a tatai angolkertet csak ajánlani tudom mindenki számára, aki a páros képek helyszínét a természetben képzeli el–, másrészt azért, mert az ifjú pár származásukra büszkén, székely ruhában kötötte össze az életét. Az ünneplés szűk körben zajlott, családias, meghitt hangulatban. Tetszett a nap egyszerűsége és az, hogy a kis létszám miatt mindenkire jutott ideje a párnak.

Noha a páros fotózáskor a tűző napsütés nem kedvezett a képek szempontjából, meglepően hatékony volt az a másfél óra, amit ezen képek készítésére szántunk.  Ilyenkor igen sokat jelent egy asszisztens, aki szavak nélkül is tudja a helyét és szinte észrevétlenül varázsolja elfogadhatóvá a fényeket a mostoha körülmények között –ezért hálás köszönetem a segítségemnek és alkalomadtán ötletadómnak, Lieszkovszky Lászlónak.

Az tetszett a helyszínben, hogy kis területen sokféle környezet adhatott keretet a képeknek: borostyánnal benőtt erdős részek, mini barlang, műromok, hidacska, tópart, kastély, padok, ivócsap. Azt hiszem itt mindenki talál olyan részt, ahol szívesen látná magát lencsevégre kapva.

Jó volt része lenni ennek a szép napnak és osztozni a mérhetetlen örömben, amit a közös útra lépés jelent. Köszönöm a bizalmat!

Báró Mónika

Báró Mónika

A fénykép lenyomat a múltból és üzenet a jövőnek, egy pillanat alatt jön létre és örökké tart.

6 min read

Esküvőt fotózni összetett dolog...

Hosszúra sikeredett a bejegyzés (ez is bizonyítja, hogy esküvőt fotózni bizony összetett dolog :) ), ezért a fontosabb részeket vastag betűvel jelöltem, ha szeretnél gyorsabban végezni az olvasással idő szűkében…

A napokban beszélgettem egy fotós ismerősömmel arról, hogy milyen kihívásokkal jár egy esküvő fotózása számomra, és hogyan nézek szembe az adódó nehézségekkel. Ez a beszélgetés inspirált arra, hogy megosszak Veletek néhány gondolatot a témával kapcsolatban, csak hogy nyerjetek egy kis bepillantást a kulisszák mögé…

Az egyik fő téma a beszélgetés során az izgalom volt. Valószínűleg Te is azok közé tartozol, akik azt gondolják, hogy az esküvői fotós már rutinból nyomja, a kisujjában van az egész, és csöppet sem izgul. Már évek óta várom azt az esküvőt, amely után elmondhatom magamról, hogy teljes nyugalommal és erőfeszítések nélkül fotóztam végig a napot, de még nem jött el ez az alkalom. Egyvalamiben viszont érzek változást… Abban, hogy a belső nyugtalanságomat egyre ügyesebben sikerül elegánsan becsomagolnom, és az apró kételyek vagy kizökkenések nem rajzolódnak ki az arcomon elbizonytalanítva az ifjú párt, ezzel holt mederbe terelve egy-egy jónak induló mozdulatot, pillantást, pillanatot. Általában mindenki arról számol be, hogy mélységes nyugalmat érez bennem, amikor együtt alkotunk, aminek nagyon örülök, mert ez is a célom. Visszatérve az izgalomra – arra jöttem rá, hogy szerves velejárója az esküvői fotózásnak, mint a lámpaláz a színészeknél egy előadás előtt. Ez is egyfajta hajtóerő és üzemanyag. Nem szabad elfojtani és haragudni rá, inkább örülni kell neki és együtt élni vele. Nem tudtam ellenállni, hogy megguglizzam ezt a témát még több információra szomjazva. Böngésződésem során arra a következtetésre jutottam, hogy az öreg rókák is izgulnak - ez a normális és a természetes. Így nyugtattam meg magam, hogy nem velem van a baj, és nem vagyok egy állandóan görcsölő stresszgóc… Ráébredtem, hogy ha nincs izgalom, akkor felveszi a helyét a közömbösség, ami egyenlő a hanyatlással, hiszen ilyenkor már nem annyira töri magát az ember, és nem feltétlenül akar fejlődni – elkezdi a favágó stílusban űzni a szakmát. Azt hiszem, ilyenkor kell abbahagyni vagy valami motivációt találni, ami segít az egészséges izgalom megtartásában vagy visszanyerésében…

Ha már házas vagy, akkor biztosan tudod, hogy az esküvőn a dolgok menete eltér attól, ami le vagyon írva és ki vagyon tervelve. Ez törvényszerű. Az elején furcsa volt számomra a kavarodás, a kisebb-nagyobb káosz és a csúszás. Mára már kevés olyan dolog tud történni egy esküvőn, amin meglepődöm. Nyilván időnként fölmerül a kérdés, hogy mi az, amibe beleszólhatok és mi az, amit el kell engednem. Egy biztos – fotósként fontos feladatom az alkalmazkodás és a pár támogatása abban, amit szeretnének. Úgy kell belesimulnom a napjukba, hogy szinte észre se vegyék a jelenlétem, de amikor a képeket nézegetik évek múlva, akkor eszükbe jusson a fotós, aki a legigazibb arcukat mutatta meg. Kulcs szerepet játszik az empátia a nap minden percében, amely segít abban, hogy mérlegeljek: mikor meddig lehet elmenni… Erre nincsenek szabályok. Érdemes a megérzésekre hagyatkozni.

Szeretem megfigyelni a párokat. Egy nap fotózás után mindig kialakul egy kép a fejemben, hogy milyen lehet az életben a menyasszony és milyen a vőlegény. Ahány eset, annyi féle. Például olyannal is találkoztam, ahol a lány már túl szeretett volna lenni a páros fotózáson, de a fiú még csak akkor kezdett igazán belelendülni. Ezen kívül millió nyitottsági szint és vérmérséklet lehetséges: laza, bátortalan, szégyellős, bújós, zárkózott, dumás, pörgős, csigavér, távolságtartó, energikus, izgulós, poénkodós, szereplős… Van, aki otthonosan érzi magát a kamera előtt és szinte nincs is szüksége biztatásra vagy tippekre, de olyan is van, akinek érdemes mindent elmondani, segíteni, odafigyelni rá. Egyik sem jó vagy rossz, csak más viszonyulást, másfajta figyelmet és kommunikációt igényelnek. Úgyis a fent felsorolt jelzők csak skatulyák, amelyekbe nem érdemes belegyömöszölni senkit sem, hiszen sokkal többek vagyunk egy-egy ügyetlen jelzőnél. Egy a lényeg: éppen olyannak tökéletes minden pár, amilyenek. Nem kell a Nagy Napon (sem) megfelelni másoknak, főleg nem a fotósnak :)

Egyre inkább foglalkoztat az úgynevezett “lifestyle” műfaj a fotózáson belül, amely lényege a természetesség. Éppen ezért igyekszem minél kevesebbet pózoltatni a párokat. Inkább arra ösztönzöm őket, hogy egymásra figyeljenek, sétáljanak, beszélgessenek, mintha ott sem lennék. Ha sikerül egy oldott, meghitt légkört kialakítani, akkor szinte meg is feledkeznek arról, hogy fotózom őket. A végeredmény pedig egy olyan képsorozat lesz, amely tele van érzelmekkel, és szavak nélkül meséli el a közös történetüket, a szerelmük szépségét és virágzását. Nekem a pár lelke mélyére kell látni, és úgy kell elkészítenem álmaik esküvőjének álom fotóit, hogy azok minél kevésbé veszítsenek a fényükből a nem feltétlenül ideális körülmények miatt bevállalt kompromisszumok eredményeképpen. Ehhez időnként különféle szerepekbe szükséges bújnom a nap során: megfigyelő, cselekvő, pszichológus, stylist, barát, hordár, animátor, motivátor, inspirátor, menedzser vagy akár bohóc… Természetesen vannak olyanok a szerepek között, amelyek nem testhezállók számomra. Ezt persze jó, ha nem veszik észre, csak a nyugodt arcvonásokat és a határtalan türelmet. Nekem minden helyzetben helyt kell állnom a nap során elsősorban fotósként, másodsorban segítőként, társként, emberként.

Általában nem marad figyelmen kívül a törekvésem és a hozzáállásom, amit rendkívül értékelek. A legtöbb esetben figyelmesek szoktak lenni, ellátnak inni- és ennivalóval, esetleg megkérnek a nap második felében egy nyugodtabb időszakban, hogy szusszanjak pár percet, mert biztosan kezdek kimerülni. Úgy gondolom, ha megvan a kémia a fotós és a pár között, akkor ezek a dolgok természetesen jönnek, és építő jelleggel hatnak úgy a fotózásra, mint a hangulatunkra.

Ha olyan párral van dolgom, akik láthatólag önbizalomhiányosak, akkor elengedhetetlen, hogy kapjanak visszaigazolást arról, hogy milyen csodálatosak együtt, és mennyire szépek az esküvői öltözetükben. Ilyenkor mindig mutatok nekik néhány jól elkapott pillanatképet a fényképezőgép kijelzőjén. Ez elegendő is szokott lenni ahhoz, hogy oldottabbak legyenek. Ilyenkor érezni lehet a nagy fellélegzést és megkönnyebbülést rajtuk, ugyanakkor azt is, hogy teljes bizalommal és lelki nyugalommal állnak a kamerám elé, mert meggyőződtek róla, hogy bármennyire is elképzelhetetlennek tűnt számukra, mégis sikerült megragadnom a “szebbik arcukat”.

Talán kevesen gondolnak bele abba, hogy milyen érzés lehet a fotós számára 12 órányi bevetés után az, amikor vége a napnak… Elárulom :) Valami olyasmi, mintha be lennék lőve (bár még soha nem próbáltam): ködös látás, lassú reflexek, tompa agy, fáradt hát, zsibbadt csukló. A módosult tudatállapot nem az elfogyasztott alkoholnak tudható be (ugyanis sosem iszom, ha esküvőt fotózom), hanem a fizikai és szellemi fáradtságnak. Olyanszerű ez, mint egy maratoni futás. Ki kell bírni. Végig kell csinálni. Nem lehet a célegyenes/tortavágás előtt bedobni a törölközőt. Nem lehet feladni. Fontos a lélekjelenlét és az energia tartalékolása. Be kell osztani, hogy az utolsó kattintásra is jusson, mert lehet, hogy az lesz a legütősebb kép az egész nap terméséből. Azt figyeltem meg magamon, hogy amíg tart az adrenalin, addig fel vagyok pörögve, és túl tudok lépni a testi tüneteken, de amikor elérkezik a nap vége és lerakhatom a “lantot”, akkor következik a takarékláng/uborka üzemmód, amíg haza nem érek, aztán mondanom sem kell, hogy altatódalra nincs szükség az alváshoz. Elég egy vízszintes felületen elheverni, és már jön is az álom.

Gyakran hagyom el azzal az érzéssel a buli helyszínét, hogy ha lenne időnk és lehetőségünk gyakrabban találkozni a párral, akkor biztosan kialakulna egy baráti kapcsolat, mert sok a közös téma és hasonló a hullámhossz, de ez általában megmarad gondolat szintjén. Ettől függetlenül mindig örülök annak, hogy szimpatikus, kellemes embereket ismerhettem meg.

A kiadós alvás után következik az utómunka, ami ugyancsak nagy izgalommal tölt el, hiszen most az a feladat, hogy a nyersanyagból kihozzam a maximumot. Addig nem hagy nyugodni a téma, amíg el nem készül a teljes anyag, ami több napnyi számítógép előtti aprólékos munkát jelent. Úgy képzelem ezt az állapotot, mint amikor Michelangelo megálmodta Dávidot vagy a Pietá háromszög kompozícióját. Látta már a kőtömbben a szobrot, csupán idő kérdése volt, hogy a tömbről lehámozza a többletet, ami azt hiszem rettentő nagy kíváncsisággal és várakozással tölthette el. Én is ilyen kíváncsisággal és várakozással látok neki a képek válogatásának és utómunkálásának, szinte újra átélve minden pillanatot.

Visszakanyarodva a címhez – talán most már érted, hogy miért Nagy Nap a fotós számára is a Nagy Nap. Talán már érzed, hogy mennyire fontos a bizalom és a figyelmesség, amikor együttműködünk. Talán már sejted, hogy a fotós munkája nem merül ki a “kattintgatásban”. Ha néhány szóba kellene sűrítenem egy esküvői fotós fő feladatait az exponáló gomb lenyomásán túl, akkor azt mondanám, hogy empátia, intuíció, koncentráció és kommunikáció.

A bejegyzéshez mellékelek néhány képet a legutóbbi esküvőről, ahová engem kértek fel fotózni. Itt is érvényes volt a kavarodás, de összességében nyugis esküvőnek mondanám, mert legalább nem volt csúszás, ami nagy dolog. A pár nagyon kedves volt és figyelmes. Noha elveszítettünk egy órát a páros fotózásra szánt időből a torta cukrászdából való elhozatala miatt, mégis minden jól alakult, mert sikerült pótolnunk az elmaradást az esti órákban, amikor sokkal szebbek voltak a fények. Kár, hogy akkorra már kissé elfáradtak, ezért rövidre kellett fogni a pótlást. Azért sem szerettem volna biztatni őket, hogy több képet készítsünk, mert a menyasszony többedik hónapos pocakkal csinálta végig a napot. Nem szerettem volna rátenni egy lapáttal… A nap végén még  beszélgettünk egy órát, aminek nagyon örültem, mert erre ritkán adódik alkalom. Jó volt megismerni őket. A beszélgetés végére úgy éreztem, mintha már aludtam volna egy fél éjszakát, annyira feltöltött ez a kis szociális levezető gyakorlat…

Báró Mónika

Báró Mónika

A fénykép lenyomat a múltból és üzenet a jövőnek, egy pillanat alatt jön létre és örökké tart.